2009. január 23., péntek

Zombie Strippers! / Zombi sztriptíz (2008)

Ennek az amerikai műnek akár csak a címe is elegendő lehetne, hogy felkeltse az ember érdeklődését, de mivel a szereplők közt ott van Jenna Jameson és Robert Englund is, így szinte már kihagyhatatlan. Persze aki valami komoly filmre vágyik az inkább kerülje el jó messzire. Ízig-vérig horror-komédia ez, vagy akár a trash szócskát is rá lehet húzni.
A történet elején megtudjuk, hogy Schwarzenegger és Bush egy számítógépes hibának köszönhetően nyerte meg a választásokat, így aztán betiltották a sztriptízelést és a lehető legtöbb ország ellen háborút folytattak. A katonák vészesen fogytak, ezért a tudósok egy olyan szeren dolgoznak, ami feléleszti az elhalálozott testeket, egy szuperkatonát kapva így. Persze a vírus aztán majdnem elszabadul, de egy különleges osztag emberei gyorsan leirtják a zombikat. Csakhogy egyikőjüket megharapják, aki ezt eltitkolja és menekülése folytán betéved egy illegálisan működő sztriptízbárba. Ott aztán rövid időn belül ő is bezombul és a hely fő látványosságát, Kat-et (Jenna Jameson) nyakon is harapja. A nő pedig miután zombivá vált még elképesztőbb táncos lett. A közönség megőrült érte és dőlt a pénz, így a bár tulajdonosa (Robert Englund) nem veszélyforrást lát az élőholtban, csakis vagyont. Majd eztán lassan a hely többi táncoshölgye is zombivá válik, de ők már önként, mert nem bírták az irigységet. A hely nagyon felkapott lesz, van azonban egy hátulütője a zombitáncosoknak, mégpedig, hogy emberhúsra éhesek, így minduntalan a színpad mögé visznek pár kanos pasit, hogy jót falatozzanak belőlük. Az így egyre szaporodó élőholtakat elzárva tartják egy ideig, de később aztán elszabadulnak és hatalmas hentelés veszi kezdetét…
Beteg film, ez kétségtelen. Az első pillanattól kezdve komolytalan minden, így a karakterek is eltúlzottak meg sokuk idióta is. A párbeszédeket akár fájóan bénának is lehetne mondani, ha nem pont ezért lennének szórakoztatóak. A film egyébként két dologra épít, meztelen nőkre és vérre, amikből aztán több filmre elegendőt is kapunk. És itt meg kell még említeni, hogy igazán dögös csajok szerepelnek benne, még a katonák közt is és a trükköket is remekül megcsinálták. Így aztán ez a másfél óra a legkevésbé sem unalmas, ha épp nem vetkőzés megy, akkor hentelés, vagy ha az sem, akkor pedig a szövegeken lehet nevetni. Megtekintése erősen javasolt =)
8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése