2009. január 15., csütörtök

Ősamazonok (1996)

Valamit már sejtethet a poszter alsó sarkán lévő logó, de azon ugorjunk át :) Egy ilyen cím láttán mire is lehetne gondolni? Valami Vörös Szonjához hasonló filmre talán… de ez nem fantasy, inkább sci-fi akarna lenni. Az eredeti címe sem egyszerű egyébként: Jurassic Women. A Hálózat TV-n párszor meg lehetett tekinteni, áldjuk is érte és a hasonló műsorokért a csatornát, de komolyan, nem mindenhol látni ilyen szemét filmeket :) Előfordul ott egy-két igazán jó film is, na de ez inkább pocsék. És mégis… imádom :) Többször is megnéztem, talán még meg is fogom párszor. Mert hát, ebben a magyar sorozatokban látható színészteljesítménnyel vetekedő alakításokban lehet gyönyörködni (de tényleg öröm nézni) és a szöveg is igyekszik minden értelmet nélkülözni. Maga a sztori is teljesen hülyeség…
Azzal indít, hogy két fickó egy űrhajóban valami meteorzáporba kerül (az lényegtelen, hogy éppen mit is akartak, hová tartottak és a meteorvihart is nekünk kell odaképzelnünk, mert nem mutatnak semmit). A gépük meghibásodik, így tehetetlenül száguldanak az űrben… Majd aztán némi színes kockák villódzása után (talán valami féregjárat lehetett, esetleg varázslat :)) az asztronauták egy földszerű bolygón találják magukat. Egymás mellett fekszenek, nincs semmi bajuk és az űrhajójuknak sincs nyoma, tehát nincs ember aki megmondhatná, mi is történ velük. Na, sebaj, ez a rejtély nem zavarja őket és találomra nekiindulnak felfedezni az új világot. Messzire azonban nem jutnak mert egy jólöltözött (értsd, mint egy ősember, egy szál rongyban a dereka körül) férfiakból álló csapat lekaratézza és foglyul ejti őket. De nemsokkal később egy ugyancsak jólöltözött női gárda csap le rájuk és a túlerőnek köszönhetően elkergetik a férfiakat és megmentik a két asztronautát. Na, és itt aztán meglehet tudni minden jól kitalált hülyeséget a történelmükről, amiből a lényeg, hogy a bolygón külön élnek a pasik, akik nem tudnak beszélni viszont jól értenek a karatéhoz, és külön a nők, akik pedig folyékonyan kenik az angolt, mert valami furcsa utazó egyszer ott járt és tanította őket. Ez a két csoport meg egyébként mindig harcban áll egymással és így a nőknek most kapóra jött a két jövevény, vagyis csak az egyikük, mert a másiknak az agyára ment valami és nem csinál semmi értelmeset… Szóval, az ifjabbik űrhajós megtanítja a nőket verekedni miután elment valami sámánszerűséghez, aki remeteként él a hegyekben és mindenféle jól hangzó mondatokat dobál összefüggés és értelem nélkül, de mindezt nagyon határozott és meggyőző módon… Na, tehát ezután jön az oktatás és itt venni igazán észre, hogy minden ütésnél és rúgásnál valami hihetetlenül gagyi puffogó hangeffektet lehet hallani… na, de jól van az, nézzük el ezt is :) A kiképzés közben a férfiak (egyébként van valamilyen neve a csoportnak, csak nem néztem utána hogy is kell leírni :P) elrabolnak pár nőt, így aztán gyorsan el is érkeznek a nagy összecsapásra, aminek a vége nem győzelmet, hanem döntetlent hoz és így a békét is. Ezt pedig csak azért árultam el, mert végig teljesen egyértelmű volt, hogy más befejezést itt hiába várna az ember. Tehát, ezután megpróbálnak együtt élni és rájönni hogyan is készül a gyerek, ugyanis azt még nem tudják… A fene tudja, hogy akkor eddig hogy szaporodtak, de ez már csak részletkérdés és nem lényeges :)
Ekkor pedig fel lehet lélegezni, hogy vége ennek az iszonyatnak és lehet átgondolni, volt-e valami jó is a filmben. Megjegyzem volt, mégpedig a környezet, a szép dzsungel, ami (talán) a két napnak köszönhetően néha furcsa zöld árnyalatban pompázott, na és persze, hogy minden nő jól nézett ki, ami teljesen egyértelmű, hisz egy földhöz hasonló bolygón csakis bombázók élhetnek. Tovább pedig nem pazarlom itt rá a karaktereket, remélem tisztán látható, hogy mennyire is gagyi az egész. De a Zs-kategóriás filmek rajongóinak igazán remek szórakozás lehet az egész, én is jól el voltam vele, sőt...
2/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése