2009. július 23., csütörtök

Kaw (2007)

A Sci-Fi Channel fogta a Hitchkoch féle Madarakat és leporolva azt előadta újra. Legalábbis első ránézésre, mert tulajdonképpen csak az akkori főszereplőt kereste elő, hogy ebben is játszon már el valamit, utalva a nagy elődre. Egyébként pedig nem akar másolni semmit, de az állatos horrorokban már sok újat nem lehet előszedni. Volt már cápás, méhes, oroszlános, sőt még nyulas (az 1972-es Night of the Lepus-ról van szó, amit szinte kötelező megnézni, mert óriásira nőtt vérengző nyulakkal az ember nem sűrűn találkozhat...) és férges is. Mindegy tehát, hogy mihez nyúlnak, valaki előtte már úgyis csinált egy hasonlót. Ennek ellenére mindig érdekes lehet egy-egy ilyen film.
A történetéről sokat nem írnék. Egy kisvárosban játszódik, mint ahogy azt már jól megszokhattuk. A helyi sheriff, Wayne (Sean Patrick Flanery, akire leginkább a Testvérbosszúból lehet emlékezni) éppen utolsó szolgálati napját tölti, de mielőtt még végleg visszaadná a jelvényét, egy furcsa halálesethez riasztják. Az érintettek először még értetlenül állnak a dolog felett, de hamar kiderül, hogy miről is van szó. Egy hatalmas hollóraj a ludas, melynek egyedei igazán különösen és félelmetesen viselkednek. Senki és semmi nincs biztonságban a meglepően okos madaraktól.
Nos, egyáltalán nem lett rossz. A trükkök olyanok, mint amilyeneket a Sci-Fi Channel-től elvár az ember, se nem csúnya, se nem szép. Az események rögtön az elején beindulnak és végig mozgalmas is marad, sikerült megoldaniuk üresjáratok nélkül. A madarak pedig művelnek ám érdekes dolgokat, a legkomolyabb amikor a busz ablakait próbálják betörni... ha másért nem, ezért aztán tényleg érdemes megnézni. De egyébként is, mert egyszeri mókának megfelel, az állatos horrorok közt pedig egészen jó.
7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése