Bin-jip / Lopakodó lelkek (2004)

A kóreai rendezőzseni, Kim Ki-duk eme romantikus drámájában, nem kisebb témát vett elő, mint a szerelmet. Na, és ha róla van szó, akkor csak is jó filmet jelenthet, méginkább mesterművet. Nincs ez másképp most sem, egyszerűen varázslatos alkotást adott ki kezei közül. Az alapötletet az üres házak, lakások adták, s egyik fő eszköze az erőszak. Ez utóbbi tekinthető lenne akár egy olcsó fogásnak, amivel csupán a nézőket akarja elborzasztani, megríkatni, de ügyesen beleolvasztja a film egészébe, művészi jelentést adva neki.
Tae-suk (Hyun-Kyoon Lee) egy hajléktalan fiatalember, akinek nincs mása, csak a motorja és a szórólapjai. Napjai azzal telnek, hogy a várost járja és a lapokat ragasztgatja a lakások ajtajára. Teszi mindezt azért, hogy megtudja, melyik otthon áll üresen. Este amelyik hírdetést nem mozdították el, oda még becsönget, de ha erre sincs reagálás, előkapja a tolvajkulcsait és betör. Pusztán menedéket keres, nem lop el semmit, eszik-iszik, megfürdik és alszik, s cserébe távozás előtt kitakarít, kimos és megjavítja az elromlott háztartási gépeket. Egyszer aztán fordulat áll be addigi életébe, az egyik házban ugyanis találkozik egy gazdag és gyönyörű nővel (Sueng-Yeon Lee). Kimenti őt férje ütlegeléséből és onnantól fogva együtt járják a város utcáit, közösen folytatva azt, amit addig a fiú egyedül csinált. Különös kapcsolat alakul ki köztük, ami a hallgatásban nyilvánul meg. De, hogy ne legyen túl egyszerű a dolguk, az egyik betörésükkor lebuknak, s ez komoly próbára teszi a szerelmüket, ami ezáltal örökké tartóvá érik.
A végén a rendező egy mottóban jellemzi a látottakat, ami segít megérteni az utolsó jelenetsorokat: "Néha nem tudjuk, hogy a világ, amelyben élünk, álom-e vagy valóság."
Na, jöjjön akkor a rövid vélemény a filmről... zseniális :) Hosszabban pedig... tökéletesen felépített világot kapunk benne, rengeteg szimbólumos elemet használva, ami miatt előfordulhat, hogy sokak nem értik, de az legyen csak az ő bajuk. Magávalragadó hangulatot áraszt rögtön az első pillanattól, az utolsó pár perc pedig egyszerűen maga a katarzis. Mindemellett érdekes volt látni egy olyan filmet, amelyben a főhősök nem szólalnak meg (a nő azért a végén kinyög pár szót... :)).
10/10