2009. február 9., hétfő

Mongol (2007)

Oroszország, Németország, Mongólia és Kazahsztán is részt vett a produkcióban, ami egy remek történelmi filmet eredményezett Dzsingisz Kán fiatalkoráról. Persze aki történelmi hűségre vágyik az inkább járjon könyvtárba, ezt ugyanis kiszínezték pár kalandfilm elemmel, némi szerelmi szállal és a ruházatuk sem egészen hű, de mindezek szúrják csak a szemét azoknak, aki nem szórakozni akarnak egy filmen :) Mert ez bizony egy közel tökéletes alkotás. Láthatjuk ahogy Temudzsin kilenc évesen árva lesz, majd többször is a nulláról indulva, párszor egészen közel kerülve a halálhoz minden mongolok kánjává válik. A cselekmény fordulatos és lendületes, gyönyörűen halad egészen a befejező csúcsjelenethez, aholis megbotlik egy cseppet. Ott bizony hagytak egy hézagot, mintha hirtelen le akarták volna zárni az egészet. Ha azt a részt is feltöltik kicsit, akkor aztán tényleg lehetne hajlongani előtte, na persze azért így is :) Ennyi hiba, bár akkor szemet szúró, de összességében elhanyagolható. Ami pedig a látványt illeti az valami káprázatos. Az ember nem is gondolná, hogy a teljesen sivár pusztaságot ennyire izgalmassá is lehet tenni a kamerával. A színészek remekelnek, még a Temudzsint alakító japán Tadanobu Asano is kiváló, hiába mindig szinte csak néz előre és ennyi… egyszerűen jó, az ember elhiszi neki, hogy ő a nagy Dzsingisz KLán. És az a minimál zene, ami felcsendül itt-ott tökéletesen illik a hangulathoz. Minden megvan benne ami egy jó kalandfilmhez kell, több is… mese nincs, ez a film remek.
9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése