Ezt az Asylumos szintű amerikai műremeket még más angol és magyar címen is fel lehet lelni: Shockwave és a Gépek lázadása. Jim Wynorski rendező általában a tékák polcaira gyárt vagy, mint ebben az esetben is, tévéfilmet dob össze. A színészek szintén a tévéből érkeztek, java részük valamelyik Star Trek-ből ugrott be szerepelni. Minőségre aztán semmiképp sem lehet számítani... :)
Mozgalmasan indul, egy parányi csapat menekül egy pók vagy polip szerű robot elől. A helyzetük nem valami rózsás, mert mint kiderül, marhára intelligens gépről van szó, ami ráadásul szinte elpusztíthatatlan. Gyorsan el is haláloznak az idióta viselkedésüknek (is) köszönhetően. Eztán jön végre a főcím és beindul a film, csak már félgőzzel. Egy repülőgépen utazik a gyanútlan utasok mellett egy tudós (Robert Picardo), aki felel a raktérben lapuló titkos szállítmányért. A szállítmány pedig nem mást, mint két olyan robot, amivel már egyszer meggyűlt a bajuk. Persze, hogy hamarosan el is szabadulnak, kinyírják az utazók nagyját és lezuhannak a repülővel egy lakatlan szigetre. Ezért aztán rájuk küldenek egy különleges osztagot egy szem szerintük használható fegyverrel, amivel majd nem mennek semmire. Eközben pedig egy bankrabló csapat is kénytelen a szigeten landolni a bedöglött helikopterrel. A két banda, miközben a gépek kicsit lefogyasztják a létszámukat, idővel egymásba fut és közösen próbálja elintézni a robotokat...
Nos, eléggé szar az egész, ahol csak lehet, ott a készítők hibáztak is :) A trükkök gyengék, néhol pedig abszolút nevetségesek. A szereplők borzalmasak, a viselkedésük, ahogy lereagálják a helyzeteket meg időnként már szinte fájdalmasak. De legalább hullanak a film közben rendesen, ennek lehet kicsit örülni :) Egyébként szórakoztató marhaság maga a sztori is. A szenny kedvelőinek nem rossz választás, viszont itt-ott befut pár üresjárat, hogy teljesen nekik se legyen jó :)
2/10

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése