Indonézia megmutatja, hogy ott is képesek Ong Bak-hoz hasonló filmet készíteni. Ez Gareth Evans rendező második filmje, amivel máris tapasztaltabb a színészek egy részénél. A főhős, Iko Uwais és a női szereplő, Sisca Jessica is ebben mutatkozott be először. Csak a főgonosz, Mads Koudal mondható már szinte rutinosnak, de szerepei javát ő is csak tévéfilmekben játszotta. Viszont legalább nem az alakításokon múlik a film, hanem a bunyókon, amikkel kitöltik a természetesen gyenge sztorit.
Yuda (Iko Uwais) egy éppen felnőttkorba lépő fiú, aki egy apró faluban él valahol Szumátrán. Lelkesen tanulja a Silat-ot, az egész Dél-Kelet-Ázsiában honos tradicionális harcművészetet. Elérkezik ám a Merantau ideje, ami egy a minangkabauk hagyománya szerinti utazás élettapasztalatok megszerzése céljából, ezzel átlépve a felnőtt korba. Yuda neki is indul, elmegy a nagyvárosba, Jakartába, hogy ott a silatot tanítsa, de nem jár szerencsével, így egy építkezésen húzza meg magát, mint hajléktalan. Másnap azonban máris kezdődnek a kalandok. Egy kissrác ellopja a pénztárcáját, ő rohan utána és a kis fogócska végén pont annál a go-go klubnál kötnek ki, ahol a kis tolvaj nővére, Astri hadakozik éppen főnökével a pénz miatt. Mikor tettlegességig fajul a dolog, Yuda közbelép és ezzel az akciójával a lány el is veszíti munkáját. Nem is hálálkodik a beavatkozásért, nem úgy, mint később... A go-go klub főnöke ugyanis leánykereskedelemmel is foglalkozik és szüksége van Astri-ra. A véletlen megint úgy hozza, hogy Yuda pont a közelben van, mikor a lányt elhurcolják. Meg is indítja egyszemélyes hadjáratát...
Eléggé elkerülhetetlen az összehasonlítása a thai akciófilmekkel, így nem is futok el ezelől. Hasonló gyengén kidolgozott történet ad okot a verekedéseknek, amik itt is elég látványosra sikerültek. Nincs azonban annyi letaglózó térdelés, sem szaltókból leadott rúgások, ez a silat valamivel "földhözragadtabb" harcmodor :) Egyéb különbség nincs, tehát akinek bejött az Ong Bak, a Chocolate, vagy a Born to Fight az nyugodtan rávetheti magát erre is. Nem kell sokáig várni, hogy beinduljon, onnantól pedig végig megvan a kellő fordulatszám és a végső összecsapás felteszi rá a koronát. Nem lett ugyan világmegváltó, de én vevő lennék még pár ilyen indonéz filmre, jó kis szórakozást nyújt.7/10
Lassú lefolyású minimalista darab. Szinte minden bonyodalmat nélkülöz, ami viszont egyáltalán nem válik hátrányává. Javarészt a mindennapi élet apró mozzanatait adja elő, de azt úgy, hogy teljesen leköti az embert. A koreai drámáknál ez egyébként is jellemző, a jelentéktelennek tűnő apróságok varázsolják gyönyörűvé a filmeket. Lágy zeneszó kíséri végig, kellemes hangulatot árasztva. A két főszereplő pedig kitűnően játsza szerepét. Minden klappol, minden együtt van egy nagyszerű műhöz. Remek élmény...
Van egy nagypofájú suhanc srác, Peter, aki senkit és semmit nem tisztel. Egy alkalommal ő és bandája, összecsap egy másik bandával, kisebb vérengzést rendezve ezzel. De ez csak amolyan előjáték. Peter hazaérve összebalhézik az anyjával és az apjával is, majd otthon marad kettesben a kishúgával. Lefekvéskor pedig két történetet mesél el neki. Az első mese egy pszichiátriai intézetből megszökött sorozatgyilkos ámokfutásáról szól, aki képes teleportálni (nem a történet szerint, csak bénáznak néhol a felbukkanásával) és úgy végezni az áldozataival, hogy annak a sikolyát egy bezárt ajtón keresztül ne hallják meg. A második pedig egy romlott pap története, aki lányokat erőszakol és öl meg, miközben mindenki egy szerencsétlen fickót gyanúsítgat bármiféle ok nélkül. A két sztori után pedig egy meglepetéssel kíván jó éjt...