2014. május 1., csütörtök

Haunters (2010)

Dél-Korea rengeteg gyöngyszemet termel ki, mindig is külön figyelmet fordítottam az ott készült filmekre, amiről ez a blog nem igazán árulkodik (a fészbúkon azért másabb a helyzet) :D Ez viszont egy kicsit feledésbe merült darab volt, az új japán verzió juttatta eszembe. Bizony ott készítettek belőle saját változatot, amit Monsterz címmel most a hónap végén fognak bemutatni Tatsuya Fujiwara fölszereplésével (a Battle Royale és a Death Note lehet a legismertebb filmje). Szóval, előkerestem eme koreai alkotást, mely Min-sun Kim rendező eddigi egyetlen nagyfilmje, sajnos. Főszereplői pedig Soo Go és Dong-won Kang, akiknek egyéb filmjeiket is érdemes megnézni, ha lehetőség van rá.
Az egész máris roppant érdekesen indul, anyuka a kisfiával étkezik békésen, akinek be van kötve a szeme. Rá is parancsol, nyomatékosan, hogy semmiféleképp sem veheti le azt soha. Majd hazatér az iszákos és agresszív apa és feleségét bántalmazza. A fiú, Cho-in ezt hallva leveszi szeméről a kötést... apja megbabonázva kezd hátrálni ki az utcára, majd kitöri a saját nyakát. Ez tehát Cho-in különleges képessége, bárkit tud irányítani, akire ránéz. Ugrunk egyet az időben, Cho-in már felnőtt és eme hatalom segítségével tolvajlásból él. Megismerünk viszont egy másik fickót, a neve Im Gyoo-nam. Ő egy egyszerű figura, akinek éppen új munkát kéne találnia. Össze is jön a dolog, egy zálogos felveszi őt, hogy őrködjön, mert bizony titokzatos módon néha nagyobb összegeknek nyoma vész. Nem más jár oda időnként lopni, mint Cho-in, s bizony egymásba is botlanak. És itt indul is a komoly bonyodalom, ugyanis a Im Gyoo-nam kivételes figura, őt nem tudja irányítani. A hajsza meg is kezdődik, miután újdonsult főnökét megöli...
S bizony van izgalom és feszültség dögével, hullahegyek, dráma, meg pár apróbb poén. A történet beszippantja az embert, ötletes az egész és remek hangulat uralkodik végig. Akadnak benne hibák, leginkább a túlzásokat lehetne kiemelni, amik kicsit rontják az összképet. Szerencsére viszont csak alig, így bizony marhajó film összességében. A gonosz figura meg... ú, az a tekintet... sikerült igazán félelmetessé tenni, pedig egy vézna és fél lábú alakról van szó. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki ebből a japánok, de addig is ezt mindenki nézze meg, aki teheti.
8/10