2014. április 19., szombat

Manborg / Emborg (2011)

Steven Kostanski nevét muszáj lesz megjegyezni. Ő rendezte a Troma-féle Father's Day című remekművet és kíváncsian várom, mivel rukkol majd újra elő. Az első filmjéről esik most viszont szó, ami hangyabokányi pénzből készült, de a látványvilága mégis egészen rendkívüli. A háttér szinte mindig vetített, a maszkok egy része egész pofás, a másik része meg borzadály, sok stop-motion-nel mozgatott fura lény jelenik meg, na meg rengeteg robbanás. Roppant fura, de valahogy mégis összeáll.
A sztori marhaegyszerű. Dúl a harc az emberek és a vámpírok között, amiben főhősünkkel csúnyán elbánnak. A csatatérről azonban összeszedi egy tudós és robotizálja őt, így születik meg az ember (man) és a robot (borg) keveréke, azaz a rendkívül kreatív nevű Manborg. Mikor magához tér, a dolgok már eléggé megváltoztak. Hamar bajba is keveredik, a vámpírok pedig bebörtönözik, majd rabtársaival együtt arénaharcra kényszerítik őket mindenféle csúf lény ellen. Ezzel persze nincsenek is megelégedve (ugyan ki lenne... :D), így szövetkeznek, hogy kiszabaduljanak és legyőzzék a szörnyhordát...
Abszolút komolytalan film, igyekeztek szinte mindenből poént csinálni, ami nagyrészt sikerült is. Emellett pedig elég sok gore jelenet is van és egyáltalán nem csúnya. Persze az egész látványvilág nem csúnya, csak szokatlan. Leginkább a régi videójátékok előszereplős átvezető videóihoz lehetne hasonlítani és az a helyzet, hogy kifejezetten tetszetős. Na, de egyébként lehetne azt is mondani, hogy baromság az egész, hogy színészi játék sehol sincs, a karakterek szörnyűek, a jelmezek rémesek, a sztori összeszedetlen és kapkodó, stb stb. Mindez azonban szándékos és marhára szórakoztató, bár a történeten dolgozhattak volna még. Szóval, a végeredmény azért elég jó lett. Agyakat kikapcsolni, sört és csipszet elő és mehet a móka, ez elé megéri leheveredni.
8/10