2009. július 23., csütörtök

Kaw (2007)

A Sci-Fi Channel fogta a Hitchkoch féle Madarakat és leporolva azt előadta újra. Legalábbis első ránézésre, mert tulajdonképpen csak az akkori főszereplőt kereste elő, hogy ebben is játszon már el valamit, utalva a nagy elődre. Egyébként pedig nem akar másolni semmit, de az állatos horrorokban már sok újat nem lehet előszedni. Volt már cápás, méhes, oroszlános, sőt még nyulas (az 1972-es Night of the Lepus-ról van szó, amit szinte kötelező megnézni, mert óriásira nőtt vérengző nyulakkal az ember nem sűrűn találkozhat...) és férges is. Mindegy tehát, hogy mihez nyúlnak, valaki előtte már úgyis csinált egy hasonlót. Ennek ellenére mindig érdekes lehet egy-egy ilyen film.
A történetéről sokat nem írnék. Egy kisvárosban játszódik, mint ahogy azt már jól megszokhattuk. A helyi sheriff, Wayne (Sean Patrick Flanery, akire leginkább a Testvérbosszúból lehet emlékezni) éppen utolsó szolgálati napját tölti, de mielőtt még végleg visszaadná a jelvényét, egy furcsa halálesethez riasztják. Az érintettek először még értetlenül állnak a dolog felett, de hamar kiderül, hogy miről is van szó. Egy hatalmas hollóraj a ludas, melynek egyedei igazán különösen és félelmetesen viselkednek. Senki és semmi nincs biztonságban a meglepően okos madaraktól.
Nos, egyáltalán nem lett rossz. A trükkök olyanok, mint amilyeneket a Sci-Fi Channel-től elvár az ember, se nem csúnya, se nem szép. Az események rögtön az elején beindulnak és végig mozgalmas is marad, sikerült megoldaniuk üresjáratok nélkül. A madarak pedig művelnek ám érdekes dolgokat, a legkomolyabb amikor a busz ablakait próbálják betörni... ha másért nem, ezért aztán tényleg érdemes megnézni. De egyébként is, mert egyszeri mókának megfelel, az állatos horrorok közt pedig egészen jó.
7/10

2009. július 20., hétfő

The Thing with Two Heads (1972)



Hogy ez meg mi a fene is? Hát, pontosan az... :) Jókora amcsi szeméthegy. De amiért mégis érdekes és érdemes róla ejteni pár szót, hogy ezt az abszurd ötletet valóban filmre vitték. Átültetni valaki fejét egy másvalaki feje mellé... Elborult alkotás, ami mellett csak úgy nem lehet elmenni.
Maxwell Kirshner egy gazdag, rasszista, tolószékbe kényszerült orvos, akinek saját transzplantációs alapítványa van. Emellett pedig halálos beteg, s napjai vészesen fogynak. Kísérleteiben sikerült egy gorilla fejét egy másik gorilla testére átültetni, majd annak a testnek az eredeti fejét eltávolítani. Mivel a műtét után semmi probléma nem volt az állattal, így utasította a személyzetét, hogy ezt ővele is végre kell hajtani, keressenek hát neki egy új testet. Ez persze baromira nehéz feladat, eredménytelenül telik az idő, míg végül olyannyira sürgőssé válik a helyzet, hogy kényszerűen lecsapnak az egyetlen lehetőségre, Jack Moss-ra, akit halálra ítéltek, állítása szerint ártatlanul. Moss pedig, hogy fényesen álljanak a dolgok, fekete bőrű. Miután ráültetik Kirshner fejét Jack-é mellé, mindkettő kiakad, de nem tudnak mit tenni. Kirshner-nek várni kell, míg a test fölött át tudja venni az irányítást, azonban annak eredeti tulajdonosa még nem szándékozik meghalni. Megszökik hát, s fékevesztett hajsza kezdődik...
Nos, egy ilyen abszurd alappal bíró filmet inkább minden komolyság nélkül kellene tálalni, de itt nem így van. Sebaj, azért panaszra így sem igazán lehet ok, igazi kis régi grindhouse film ez. A gorillán nagyon látszik, hogy csak egy jelmezbe bújt ember és sokszor Kirshner fejéről is lerí, hogy csak egy bábu. Sajnos annyira nem szörnyű, hogy végig lehessen röhögni azon, hogy mennyire rossz is. Sok minden nem is történik benne, néhol unalmassá is válik, viszont az autós üldözés az finom móka. Több mint egy tucat rendőrkocsit sikerül összetörniük közben, ami mégiscsak kellemes dolog :) A befejezés ugyan nem az igazi, de illik az egészhez. Ami még érdekes, hogy azt várná tőle az ember, hogy majd ez a rasszista fickó, miután összekerül a színesbőrűvel, majd szépen megváltozik, De nem, semmi ilyen lélektani mélységekbe nem merül a film, Kirshner végig undok, mocsok, szemét marad :) A szennyfilmek kedvelőinek pedig ez is kedvenc lehet, más inkább ne is tudjon róla.
3/10

2009. július 7., kedd

Six-String Samurai / Rock And Roll Szamuráj (1998)

Jeffrey Falcon jópár hong kongi filmszerepe után összedobott egy amerikai poszt-apokaliptikus szamurájfilmet Lance Mungia közreműködésével. Ez volt az utolsó munkája... Az ultraalacsony költségvetés erősen meglátszik rajta, de ez talán még jót is tett az egésznek. Bár talán durvább kaszabolásokkal kultfilm is lehetett volna belőle. Na, de sebaj, még így is kellőképpen élvezhető a dolog. Jöjjön hát az a sztori, ami megadatott ennek a műnek.
1957-ben az oroszok megkínálták némi atombombával, majd megszállták az Egyesült Államokat. Csak egy szabad állam maradt, Lost Vegas, ahol ténylegesen királlyá koronázták Elvis Presley-t, s ő uralkodott negyven éven keresztül, egészen haláláig. Mivel a trón üresen állt, a lepusztult vidék minden szegletéből nekiindultak azok a szerencsevadászok, akik gitárral rendelkeztek, hogy elfoglalják azt. Buddy (Jeffrey Falcon) is egy közülük, aki harci tudása és zenei tehetsége alapján a legesélyesebb a poszt betöltésére. Remekbeszabott gitárjával, egy szamurájkarddal és egy szakadt esernyővel a kezében útban is van Vegas felé. Azonban eljutnia a céljához koránt sem egyszerű feladat. Mindenki el szeretné tenni láb alól: gyilkos tekecsapat, ősemberekre emlékeztető primitív horda, mutánsok, kannibál család. Sőt útja során szembe kell szállnia az egész orosz hadsereggel (nem tréfadolog) és magával a halállal is (ez sem vicc, tényleg így van). S mindeközben a nyakán csüng egy levakarhatatlan kölyök, akit mindjárt a kalandjai legelején ment meg, s azóta őt követi mindenhová.
Nos, a film valami egészen különleges lett. Nem lett jó, azt azért ne gondolja senki, bár a hangulat és az alapötlet kiváló. Még a képi világot lehetne megemlíteni, a sivatagos tájat, ami azért jól néz ki. De zenéi közt furcsamód nem lehet hallani egy Elvis nótát sem, hiába szól végig kellemes kis rock 'n' roll, na de mindegy :) Egyébként az egész egy nagy rakás szeméthegy, az alakítások és a harcok (amikből azért van bőven) sem az igaziak, de mindezt annyira coolan adják elő, hogy azt látni kell. A történések sokszor nevetségesbe hajlanak, de ez egy furcsa bájt kölcsönöz neki. A B-filmek szerelmeseinek pedig ez egy kötelező darab, nagy kedvencé válhat. Másoknak viszont nem igazán lehet ajánlani...
5/10