2009. június 26., péntek

Children of Secret / A titkok gyermekei (2002)

Nem sűrűn fordul elő, hogy török filmet nézek, eltekintve azoktól a szörnyűségektől, amik a régi blockbustereket majmolták :) De nem árt olykor nekiülni egy-egy normálisan elkészített darabnak, mert kincsekre lehet ám lelni köztük. Aydin Sayman és Umit Cin Güven írta és rendezte ezt a török drámát. Mindkettejüknek az első munkája volt, s a két főszereplőnek is ez az első filmszerepe. Ezzel aztán szépen dobbantottak is egyet... fesztiváldíjas lett maga a film és a főszereplő szintén. A kincs tehát megvan, lássuk azt is, hogy miről is van szó benne:
Egy kisfiú, Cemil (Halil Ibrahim Aras) elszökik otthonról, mert beleunt nevelőapja brutális viselkedésébe, hogy folyton őt és anyját bántalmazza. Vonatra száll és Isztambulba megy. Késő este érkezik meg, s az állomáson egy lokomotívban húzza meg magát. Zsebéből maga mellé teszi bohóc bábuját, ami álmában megelevenedik és vidámságba ringatja. Másnap reggel a város zsivajára és a hajóforgalom zajára ébred, majd a parton nézelődve belefut néhány fiatal hajléktalanba. A kiscsapat vezére, Velit (Firat Tanis), aki egyébként reménytelenül szerelmes egy utcai árusba, gyorsan kideríti, hogy Cemil-lel mi az ábra, s szerinte haza kéne őt juttatni az édesanyjához. Ez ugyan Cemil-nek nincs túlságosan az ínyére, de sok mindent nem tehet a jószándék ellen. Csatlakozik hát a társasághoz, belemerülve a hontalan élet minden nyűgébe, miközben a többiek megpróbálnak összegyűjteni elég pénzt ahhoz, hogy hazajuttassák őt. A cselekmény bonyodalmának ez azonban csak az egyik része... van még az említett reménytelen szerelem, kétféle bosszú sztori, fajtalankodás... s hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz azt derítse ki mindenki azzal, hogy végignézi :)
Igazán érdemes rászánni azt a majd két órát, mert egy szuper film. Egyedi hangulatot áraszt, néhol elég nyomasztó, másutt megható vagy éppen bohókás. A szereplőgárda remekel, bár a Cemil-t játszó kissrácnak nincs valami sok "arca". A képi világa szintén magával ragadó, különösen a romházaknál felvett jeleneteknél. Nem egy habkönnyű alkotás, tele van érzelemmel és igazi drámával, tehát ennek megfelelően kell hozzáállni. Ha pedig ez megvan, akkor el lehet merülni benne és élvezni eme kincset :)
10/10

2009. június 13., szombat

Sadisticum (2008)



Ez egy német extrém horror lenne, de Sebastian Radtke rendezőnek sikerült minden extrém dolgot nélkülöznie belőle. Nagy segítség a megtekintésében, hogy mint a korábbi pár filmje, ez sem éri el az egy órás terjedelmet :)
A film egy olyan ember elbeszélése, akinek egyetlen vágya és kihívása, hogy gyilkosságokat kövessen el. Mindössze 17 éves volt, mikor először ölt meg valakit. A hajlamot elnyomta 30 éven keresztül, élte unalmas és üres életét, de aztán egy váratlan esemény következtében újra gyilkolt és onnantól nem volt már visszaút. Az étvágya csak nőtt, olyannyira, hogy a puszta ölés már elég sem volt neki, kínzásra vágyott. Később még többre, arra, hogy mindezt közönség előtt hajtsa végre. Elindított hát egy kínzáskurzust, ahol hozzá hasonló gondolkodású emberek jelentek meg és nézték, ahogy embereket csonkít és végez ki. Csakhogy ez neki még mindig nem volt elég, ennél is többet kívánt...
Maga a történet, bár nem egy nagy valami, de igencsak durva lehetőségek vannak benne. Mindez persze kihasználatlan maradt. Ahhoz képest, hogy rövid, sikerült egészen unalmassá tenni, ami pedig a lényeg lenne benne, azaz a kínzások... na, az a legcsúnyább része az egésznek. Akad ugyan benne némi csonkítás és hasonló, csak hogy vér legyen, de még abból a kevésből se lehet látni semmit. Ahogyan pedig előadják, az valami igazán borzalmas, még az amatőr szintet sem éri el. Éppen az ember ujját vágják le, vagy csiszológéppel simogatják, az meg csak nyöszörög egy kicsit és a fejét ingatja. Egyszerűen nem lehet látni az áldozatokon, hogy most éppen fájdalmakkal küzdenek. A befejezés még ugyan tartogat némi meglepetést, de az már nem javít a dolgokon. Egyszer ugyan meg lehet nézni, de könnyű szívvel kihagyható...
2/10

2009. június 4., csütörtök

Thumbs (1999-2002)

Avagy a hüvelykek :) Steve Oedekerk, akinek az Ace Ventura második részét és a Kung Pow című paródiát köszönhetjük, készített hat egyenként közel fél órás filmet, melyeknek a főszereplőit hüvelykujjak alakítják. Sokmindent nem írnék ezekről, csupán annyit, hogy érdemes megnézni mindet szépen sorjában. A következő filmeket figurázzák ki: Star Wars 4, Batman, The Godfather, Frankenstein, The Blair Witch Project és Titanic. Néhol akad átfedés is, van hogy feltűnik egy az előző rész szereplője és van egy egyszemű, amelyik az összesben benne van, de csak jelentéktelen szerepben. Szóval, igazán remek kis szórakozás, bátran neki lehet esni. Vagyis ajánlott :)

2009. június 2., kedd

Bin-jip / Lopakodó lelkek (2004)

A kóreai rendezőzseni, Kim Ki-duk eme romantikus drámájában, nem kisebb témát vett elő, mint a szerelmet. Na, és ha róla van szó, akkor csak is jó filmet jelenthet, méginkább mesterművet. Nincs ez másképp most sem, egyszerűen varázslatos alkotást adott ki kezei közül. Az alapötletet az üres házak, lakások adták, s egyik fő eszköze az erőszak. Ez utóbbi tekinthető lenne akár egy olcsó fogásnak, amivel csupán a nézőket akarja elborzasztani, megríkatni, de ügyesen beleolvasztja a film egészébe, művészi jelentést adva neki.
Tae-suk (Hyun-Kyoon Lee) egy hajléktalan fiatalember, akinek nincs mása, csak a motorja és a szórólapjai. Napjai azzal telnek, hogy a várost járja és a lapokat ragasztgatja a lakások ajtajára. Teszi mindezt azért, hogy megtudja, melyik otthon áll üresen. Este amelyik hírdetést nem mozdították el, oda még becsönget, de ha erre sincs reagálás, előkapja a tolvajkulcsait és betör. Pusztán menedéket keres, nem lop el semmit, eszik-iszik, megfürdik és alszik, s cserébe távozás előtt kitakarít, kimos és megjavítja az elromlott háztartási gépeket. Egyszer aztán fordulat áll be addigi életébe, az egyik házban ugyanis találkozik egy gazdag és gyönyörű nővel (Sueng-Yeon Lee). Kimenti őt férje ütlegeléséből és onnantól fogva együtt járják a város utcáit, közösen folytatva azt, amit addig a fiú egyedül csinált. Különös kapcsolat alakul ki köztük, ami a hallgatásban nyilvánul meg. De, hogy ne legyen túl egyszerű a dolguk, az egyik betörésükkor lebuknak, s ez komoly próbára teszi a szerelmüket, ami ezáltal örökké tartóvá érik.
A végén a rendező egy mottóban jellemzi a látottakat, ami segít megérteni az utolsó jelenetsorokat: "Néha nem tudjuk, hogy a világ, amelyben élünk, álom-e vagy valóság."
Na, jöjjön akkor a rövid vélemény a filmről... zseniális :) Hosszabban pedig... tökéletesen felépített világot kapunk benne, rengeteg szimbólumos elemet használva, ami miatt előfordulhat, hogy sokak nem értik, de az legyen csak az ő bajuk. Magávalragadó hangulatot áraszt rögtön az első pillanattól, az utolsó pár perc pedig egyszerűen maga a katarzis. Mindemellett érdekes volt látni egy olyan filmet, amelyben a főhősök nem szólalnak meg (a nő azért a végén kinyög pár szót... :)).
10/10