2009. január 4., vasárnap

Szexparazita avagy a gyilkos punci (2004)

Na, tehát ez igen komoly film, amivel erőteljesen hazudtam, csak hogy szebben induljon ez a cikk :) Egy remek kis japán horrorfilm ez, ami pont olyan, mint amit a cím alapján sejteni lehet, kicsit beteg, kicsit nevetséges, de mindenképp nézendő. Kiseichuu: kiraa pusshii az eredeti címe, ami majdnem ugyanaz, mint a magyar. Elég tetszetős egy filmcím, mi? Persze, hogy az, hülye aki másképp gondolja (de tényleg :)). Mindössze egy órás alkotás és hát elég amatőr meg ultra kicsi költségvetésből készült, ami egyébként nagyon jól áll.
A történet pedig úgy fest, hogy néhány kutató összeszed egy tavacskából egy fura halat, aminek fogazott vagina a neve. Ez a hal ugyanis befészkeli magát a petefészekbe és ott várja az arra tévedő hímszervet, hogy abból lakomázhasson (meg utána az egyéb szerveiből is, ha már egyszer nekiállt a dolognak). Az összeszedett kis szörnyike viszont nem marad nyugton a dobozában, hanem áttörve a falát felszalad a rajta ülő nőbe, aki ettől elhalálozik. Ennyi az előzmény, majd ezután 5 fiatalt ismerhetünk meg, akik egy kisbusszal éppen vígan kirándulnak. Csakhogy lerobbannak és egyikőjüknél sincs térerő, így gyalog sétálni indulnak az erdőben, hogy valahol egy telefonfülkét találjanak. Fülkét azt nem, viszont a hegyoldalban egy lezárt ajtót találnak. Bemennek és ott egy komoly lakosztályra lelnek. Szétnéznek kicsit, találnak piát, aminek neki is esnek, meg kószálás közben egy fagyasztókamrát is kinyitnak… A nagy piálás alatt az egyik csaj elmegy fürdeni és miközben jól megbámulhatjuk a méretes melleit, megjelenik egy nő (mégpedig az a nő akibe az elején beugrott a kis szörnyecske), aki némán beszáll mellé a kádba és hirtelen lesmárolja amivel a parazitát bejuttatja a csaj testébe. Mivel így sokáig elmarad, az egyik srác utánaindul, hogy megnézze mi van már vele. És hát persze jól megkívánják egymást, a kis parazita meg jót lakmározik. Ezután pedig a fiatalok szétszélednek, menekülnek, kefélnek és dulakodnak meg persze hullanak, komolyabb cselekmény itt már nincs. Van viszont egy nagyon vagány jelenet közben, mikor az egyik csaj felfegyverkezik, mint egy női Rambo, csavarhúzóval meg késsel és az elmaradhatatlan fejkendővel. Majd aztán véget ér a film és a befejezés az persze egyáltalán nem meglepő, de azért mégis jó.
Összességében véve remek szórakozást nyújt az egész alkotás, egy órát meg még egy gyengébb is megérne. Színészi játékkal nem kell foglalkozni, az úgysincs, de van helyette pár méretes meztelen női mell =) Meg vér is akad elég (és a kettő kombinációja is, azaz véres mell... fincsiii) A kis parazita meg egész nagyra is megnő és olyankor úgy néz ki, mint egy elhízott zoknibáb, ami cseppet sem ijesztő, de jókat fal az emberekből és az meg mókás. Na, és a kiomló belek is inkább műanyagcsövekre hasonlítanak, viszont legalább sok van belőlük és még fojtogatásra is használják, az se gyenge egy rész benne. Nem egyszerű darab és lehetett volna sokkal jobb is, de mulatságos, sok erotikával meg sok vérrel, amit mindenképp érdemes megnézni, ha valami abszurd és agykikapcsolós szórakozásra vágyik az ember.
6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése